Mikor egy hegy tetejéről nézem a várost, az otthonomat, az egyszerre
kicsinek látszik. Látom felülről a házakat, s elképzelem, mennyi
ember, mennyi kérdés, szenvedés, betegség, halál, bűn, mennyi öröm,
kegyelem él körülöttem. "Fentről", Istennel, gondolatban is
körülnézhetek: meggondolhatom, Ő mi mindent lát a világban... Emellett
egyszer csak eltörpülnek az én óriásinak érzett gondjaim. És átélem,
hogy én is Isten kezében vagyok.
Mit csinálsz? Szeretek. Azt meg hogy? Őszintén. Jó, jó. De magányosan? Nem, akit szeretek, a szívemben van. Lehet, de akkor miért őszintén? Mert én csak így tudok, teljes szívvel. Elhiszem. De hány embernek van hely a szívedben? Nem tudom. Nem érdekel, nem ettől függ a szeretetem. Ez miért jó neked? Mert számomra kedvesek ezek az emberek. Értem. De mi van, ha ők nem szeretnek? Hát, attól én még szeretek. Befolyásolni nem lehet… Ez mind szép. De mit teszel, ha valaki nem akarja, hogy szeresd? Talán elvesztem a belé vetett hitemet. De nem tudom megváltoztatni az érzéseimet. Jó neked, te szépen szeretsz. Nincs benne semmi szépség. Csak egyszerű érzés. Hogy csinálod? Mit? Azt, hogy szeretnek. Nem tudom, én csak ösztönösen nevetek és szeretek…
VálaszTörlésS talán ezzel mosolyra késztetem az embereket…
Életünkben vannak rossz napjaink, amikor semmi sem sikerül, és kevésbé figyelünk másokra. Emlékezzünk csak rá, ezek a szörnyű napok azért vannak, mert a pozitív energia szelepe bezárult. Tobzódik a negatív energia. Nem tragédia, viseljük el! Engedjük el magunkat, és hagyjuk, hogy elmúljon, vigyázzunk, hogy semmi negatív érzés ne ragadjon bent.
VálaszTörlésHa tényleg ki akarunk mászni a nyomasztó rezgésből, akkor egy dolgot tehetünk. Találjunk egy kicsi, jelentéktelen részletet a rossz dologban, vegyünk lendületet egy fizikai mosollyal, jussunk el a finom, belső mosolyhoz, és szeressük azt a kis semmiséget, amennyire csak tudjuk. Árasszuk el megbecsülésünkkel csak azért, mert létezik, csomagoljuk szeretetünkbe, mintha megbecsült kincs lenne. Meg fog lepődni, milyen gyorsan megváltozik a rezgése!
Ez a tökéletesen passzív megközelítés általában bejön, de ha mégsem, akkor a "soha ne add fel" technikámhoz folyamodom. Táncolni kezdek a ház körül, és közben egy dalt énekelek